
alapfogalamak:
tőke: Az a pénzösszeg, amit összesen a sportfogadásra szánsz.
alaptét: Az az összeg, amivel egy konkrét mérkőzésre fogadsz.
odds: másnéven szorzó, ennyi lesz a nyereményed.
nyeremény: ez a teljes összeg, amit a "kezedbe ad" a fogadóiroda, ha nyertél.
profit: nyereményből le van vonva a tét, tehát ez már a tiszta haszon.
tétre- helyre (Aranyásó): Nemzetközi megfelelője az "each way", "ew". Mi is így fogjuk rövidíteni, de a tipp mellett is ott szokott lenni a magyarázat. Ebben az esetben a fogadóiroda a következőt teszi a téteddel: ketté osztja, és az első felét ráteszi neked, hogy az adott játékos végső győzelmet arat, a másik felét pedig arra teszi, hogy benne lesz az 5 legjobb közt. A nyeremények is így alakulnak. Tehát, ha 1000 raktál arra, hogy XY játékos nyer EW opcióval, akkor úgy figyeld a mérkőzést, mintha annyi történt volna, hogy 500-at raktál hogy végső nyertes lesz, és egy másik fogadásban 500-al meg azt hogy benne lesz a top 5-ben. A kimenetelek variációt nyeremény tekintetében, ennek megfelelően ki tudod magadnak számolni.
ázsiai hendikepp (AK): Az ázsiai hendikeppet oldalakon keresztül, regényekben magyarázzák. Most jól figyelj, ebben a két mondatban benne lesz minden, ami az ázsiai hendikepp értelemzésével kapcsolatosan tudni kell: Ugyanolyan mint a sima hendikepp, csak a hendikeppel számított eredmény (pl: hazai ázsiai hendikepp +1, akkor valós eredmény 0:1, ázsiai hendikeppel számítva: 1:1), és ha hendikellep döntetlen, akkor visszaadják a tétet, tehát olyan mintha nem is fogadtál volna. Ha az ázsiai hendikepp tört számot tartalamz, akkor a téted a tört szám mértékének megfelelően kapod vissza (tehát, +0,5 esetén a téted felét, +/-0,25 esetén a téted negyedét, 1,5 esetén szintén a felét, 3,25 estén szintén a negyedét), és a hendikeppel számolt eredménybe nem számít bele a tört számjegy is (pl.: AH hazai +1,25, akkor 0:1-es valós eredmény esetén 1,25:1 az eredmény tehát döntetlen és visszakapod a téted negyedét). Más megközelítésben: ugyan olyan, mint a sima hendikepp csak döntetlen esetén annyi jár vissza, amennyi a tört szám a hendikepp végén. Ha az AH egész szám akkor a teljes összeg visszajár.
szint, lépcső (BS): Ez főként a BS tippcsomagnál merülhet fel. Ez azt jelenti, hogy addig tippelünk stratégiában, míg nem nyerjük meg a célnyereményt, minden fogadás egy szint, ahogy lépkedünk a nyereség felé.
martingale (BS): Egy francia matematikusról kapta a nevét. Ez egy több száz éves elméleti taktika. A lényege, hogy mindig annyit tesz fel a játékos, amennyivel a korábbi veszteségeit is visszahozza. Tehát ha mondjuk egy 2-es odds-ra mindig az előző vesztes téted dupláját teszed fel, akkor előbb-utóbb, ha nyersz, akkor visszanyered az addigi összes tétedet is. Ez elméletben megálja a helyét, de a valóságban szinte kivitelezhetetlen ilyen formában, ugyanis a biztos nyerés, amit elméletben ígér ahoz két dologra mindenképpen szükséged van: korlátlan mennyiségű tőke, és korlátlan mértékű tétek megrakására lehetőség a fogadóiroda részéről. Ha jobban érdekel nézz utána: Martingale módszer, illetve az exponancialitás végett arra, hogy: "sakk tábla búzaszem".
deverzifikáció (AK): kockázat porlasztás. Lényege, hogy többfelé osztod a tőkédet, és így nem vagy kiszolgáltatva a körülményeknek akkora mértékben. Elméleti példa, mondjuk ha van 5 autód, akkor ha az egyik összetörik, még mindig van 4, amivel mehetsz. Konkrétabban egy nagyon egyszerű példával: ha befektetsz repülőgép részvénybe, és kőolajba, akkor ha csökken a kőolaj ára, akkor nő a repülőgép részvény értéke. Ha nő a kőolaj ára, akkor a repülőgép részvény csökken, viszont a kőolajon profitálsz. Nagyon nagyon egyszerű példával így lehet bemutatni. Mi esetünkben ez annyit jelent, hogy nem egy mérkőzésen és stratégián van a pénzed, hanem megoszlik. Ennek következménye a biztonság. Olyan, mint egy hatalmas több ezer tonnás teherhajó: lassan mozog, de megállíthatatlanul célba ér.
exponenciális: Az exponenciális jelentése "minél nagyobb mértékben változik valami, annál nagyobb mértékben változik". Ez gondolom, most sokat segített... Szóval: Olyan, mint a hógolyó efektus. Ha legurítasz egy havas hegy oldaláról egy hógolyót, akkor elkezd a hógolyó felületére hó tapadni és ezáltal növekszik. Minél nagyobb a felülete, annál több hó tapad rá, és annál nagyobb lesz. Minél nagyobb lesz, annál nagyobb nagyobb a felülete, több hó tapad rá, és így tovább... Félretéve a metafórákat: ha valami minden nap duplázódik, akkor másnap már kétszer annyi duplázódik (tehát négyszereződik), majd nyolcszorozódik, tizenhatszorozódik, stb... Ha több magyarázat szükséges, akkor keress rá a "sakktábla búzaszem" szavakra és az a kis történet körbejárja, az ezzel kapcsolatos érdekességeket.
Ha úgy érzed elakadtál, nem világos valami, kérdésed van, vagy ha csak simán rossz napod volt és úgy érzed szívesen kibeszélnéd magadból, akkor keress minket bátran! :)